fbpx

Az IIRP (International Institute for Restorative Practices) nemzetközi konferenciát szervez 2015. Június 10 -12-én Budapesten, amelyen – többek közt – a magyarországi látogatók kedvezményes áron vehetnek részt.

A meghívott előadók a világ minden tájáról érkeznek. Vendégeik között tudhatjuk John Bailie-t az Egyesült Államokból, aki több száz amerikai iskolában vezetett resztoratív gyakorlatokra oktató képzéseket illetve segítette ezek bevezetését;Terry O’Connell-t, a módszer kifejlesztőjét, Ausztráliából.

Emellett neves holland, kanadai és magyar szakértők osztják meg tapasztalataikat a resztoratív gyakorlatok alakulásáról az igazságügyben, iskolákban, munkahelyeken és közösségekben, és arról is, hogy mindezen területek eredményei hogyan alapozzák meg az újonnan kibontakozó multidiszciplináris társadalomtudományt.

A rendezvény nem csak alternatív konfliktuskezeléssel foglalkozók számára lehet érdekes, hanem minden, a resztoratív szemlélet iránt érdeklődőnek, legyen szó pedagógusról, családterapeutáról, jogi vagy civil területen tevékenykedő szakemberről vagy magánszemélyről.

A beharangozó szerint változatos programokra és aktív részvételre lehetőséget adó szakmai rendezvényre számíhatunk, a hagyományos előadásoktól, panelbeszélgetések-, szekcióülések- és filmeken át, a reflexiót és párbeszédet elősegítő interakítv helyzetekig.

A délelőtti plenáris programok főtémái: igazságszolgáltatás, oktatás és közösségek, állampolgári döntéshozatal és strukturális változások. A délutáni szekcióülések során egyidőben több terület is megjelenik, szemléltetve a resztoratív technikák széles körű alkalmazását itthon és világszerte.

A konferencia helyszíne:  Danubius Hotel Flamenco, 1113 Budapest, Tas vezér utca 3-7.

A konferencia nyelve angol, azonban a magyar résztvevők számára a rendezvény egész időtartama alatt a konferenciaterem plenáris- és szekcióprogramjaihoz (naponta 9-16:30 óra között) biztosítjuk a szinkrontolmácsolást.

Bővebb információ a rendezvény honlapján:

http://www.iirp.eu/hu/

http://www.iirp.edu/iirp-europe-conference-2015-sessions.php