fbpx
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Kiskamasz a gyerekem – hogyan találjak új utakat hozzá?

február 10 @ 17:00 - 19:00

Már nem kisgyerek, de még nem nagykamasz. Néha még olyan, mintha kicsi lenne, néha meg csak nézünk, hogy hova tette a gyerekünket, akit eddig ismertünk. Tudjuk, hogy fontos az önállóságát támogatnunk, de nehéz néha megtalálni, mennyi támogatást adjunk, mit is várjunk el pontosan. És már nem mindig olyan könnyű kapcsolódni, pedig azt hittük, ez még kicsit később jön… Ráadásul olyan témákban kell elkezdenünk navigálni, mint az prepubertással járó testi változások, a menstruáció, a szerelem vagy a szexuális érdeklődés témája, na meg a médiából beszűrődő felnőtt tartalmak, amelyektől lehet, hogy első körben lefagyunk, hogy akkor mit is mondjunk…

A nagyobb gyerekek is ugyanúgy igénylik a jelenlétünket, fontos nekik, hogy figyelmet kapjanak tőlünk, szeretnék megmutatni, hogy vannak, számítanak a támogatásunkra. És persze azt is szeretik, ha elismerjük, hogy ők bizony már nagyok, de ebben a változásban is szükségük van megértésre, határokra, rugalmasságra, és arra, hogy horgonyuk legyünk érzelmeik viharában.

A Kapcsolódó Nevelés eszközei:

  • a Sírásmeghallgatás,
  • a Gyerekidő,
  • a Nevetésmeghallgatás
  • a Határszabás,
  • és a Páros Meghallgatás

ugyanolyan jól tudnak működni, mint kisebb gyerekeknél, de lehet, hogy pár dolgon érdemes egy picit változtatnunk, hogy ehhez az életszakaszhoz jobban illeszkedjenek. Az a szuper ezekben a módszerekben, hogy rugalmasan az adott család helyzetire szabhatók, és ezen az online műhelymunkán éppen ezt fogjuk csinálni.

Emellett kaphatsz fogódzókat ahhoz is, hogy:

  • hogyan nyerd vissza a magabiztosságod, amikor rázósabb témák jönnek szóba, mint például a szerelem, a szexualitás vagy az internet világában látott képek, videók,
  • honnan érdemes tájékozódnod, milyen könyvek, oldalak segíthetnek elnavigálni neked, nektek
  • milyen hozzáállás, milyen mondatok tudnak segíteni a jó határok meghúzásában és a beszélgetések nyitottan tartásában.

Hozd a helyzeted és kapj igazán neked szóló válaszokat!

Mi történik az online műhelymunkán?

  • Kapsz elméleti fogódzókat a 8-12 éves gyerekek érzelmi működéséhez,
  • Picit ránézünk, mit jelent ez az életszakasz a családi és egyéni életciklusok tekintetében,
  • Praktikus szempontokat kapsz az érzelmileg kibillentő helyzetek, témák kezeléséhez,
  • Gyakoroljuk a Páros Meghallgatást, a felnőtt-felnőtt eszközt saját magunk érzelmi megtámogatásához,
  • A kérdezz-felelek részben pedig elmesélheted a saját helyzetidet, és ötleteket kaphatsz a kezelésükhöz.

 

A műhelymunkát tartja:

Bacsó Flóra, pedagógus, Kapcsolódó Nevelés oktató, konfliktuskezelési szakember, kiskamaszt nevelő szülő, aki jelenleg a családterápiás alapképzés hallgatója.

 

Hol, mikor, mennyiért?

  • A műhelymunka 2025.02.10-én, 17:00-19:00 óra között zajlik, Zoomon. A részvételi díj 9.500 Ft.
  • Jelentkezni e-mailen lehet: flora@megbeszeljuk.hu.
  • A jelentkezés a műhelymunka díjának befizetésével válik véglegessé, amelyhez díjbekérőt küldök.
  • Páros kedvezmény: ha ketten jöttök, fejenként 7.000 Ft a részvételi díj.
  • A műhelymunka interaktív, csoporttitok mellett zajlik, felvétel nem készül. Hamarosan elérhető lesz a videótáram,a hol ebben a témában is várható előadás
  • Jelentkezz 2025.02.02-ig!

Részletek

Dátum:
február 10
Időpont:
17:00 - 19:00

Szervező

Bacsó Flóra
Phone
+36204483737
Email
flora@megbeszeljuk.hu
View Szervező Website

Helyszín

Zoom alkalmazás
Magyarország + Google Térkép