fbpx

Egyéni konzultáció

Konfliktus konzultáció, támogatás az asszertív kommunikációban

Te már készen állsz arra, hogy külső támogatást kérj konfliktusod rendezéséhez, de a másik fél nem hajlandó szakemberhez fordulni. Mit lehet ilyenkor tenni? Gyere el egyszemélyes konfliktus konzultációra online vagy offline! Segítek új nézőpontokat találni, és megtalálni saját erőforrásaidat, amelyeket mozgósítani tudsz az ügy megoldása érdekében. Természetesen minden konfliktus létrejöttéhez és megoldásához is két fél kell (vagy ahányan érintettek). Azonban a mediáció és a resztoratív gyakorlatok módszertani eszköztára, amellyel dolgozom, a konstruktív kommunikációra épít, és a problémamegoldó magatartást hívja elő belőled, így nyílnak meg új szempontok és találsz új ötleteket. A konzultáció során konkrét helyzetekre konkrét megoldási javaslatot dolgozunk ki, így változási tervvel térhetsz vissza a hétköznapokba. Minden változás egy folyamat, ezért ha igényled, ebben folyamatban végigkísérlek.

Egyszemélyes mediáció

A konzultáció eredményeképpen:

  • Meglátod a saját szerepedet az adott ügyben, így tudatosabban tudod kezelni a helyzetet
  • Felismered, mely szakaszában tart a konfliktus, ehhez mérten tudsz megoldásokat választani, amelyek így nagyobb eséllyel vezetnek eredményre
  • új nézőpontokat kapsz, mely olyan felismerésekhez, megértésekhez vezethet, amelyek a feszültség csökkenését eredményezhetik
  • konkrét, a helyzetre szabott kommunikációs eszközöket kapsz, így összeszedetten tudod megfogalmazni saját szükségleteidet, és könnyebben be tudod fogadni a másik fél szempontjait
  • biztonságos, elfogadó környezetben kapsz támaszt kap a megoldáskeresés folyamatában, amelyből erőt merítve megélheted, hogy valóban képes vagy jobbra fordítani a helyzetet.

Kapcsolódó Nevelés egyéni konzultáció

A nehéz gyereknevelési helyzetekben sokszor akkor tudunk változásokat elindítani, ha érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. Amikor a támogatásból erőt meríthettünk, azután fogunk tudni új ötleteket, eszközöket, módszereket kipróbálni. A Kapcsolódó Nevelés csoportos tanfolyamai erre kiváló lehetőségek, hiszen több család nehézségeivel és sikereivel ismerkedhetünk meg és kaphatunk ötleteket, de van, amikor mégis azt érezhetjük: a saját helyzetünk olyan égető, hogy egyéni figyelemre és támogatásra lenne a leginkább szükségünk. Nálam leteheted azokat az érzelmi terheket, amelyeket a nehéz helyzetekkel kapcsolatban cipelsz, és méltó elismerést kapsz sokszor láthatatlan erőfeszítéseidért. Egyéni konzultációnk során meghallgatva, megértve a te családi helyzetedet, dolgozunk közösen a lehetséges megoldásokon, konkrét helyzetekre keresve a személyre szabott válaszokat – a Kapcsolódó Nevelés eszköztárából. Együtt dolgozunk azon, hogy megértsd saját érzéseidet és gyereked érzéseid, és így tudj jól jelen lenni a nehéz helyzetekben is: sikerüljön szeretettel, mégis hatékonyan határt szabnod, empátiával kezelni a kiborulásokat, „hisztiket”, és nevetésen, játékokon keresztül tudjatok félelmeket és feszültséget oldani.

Az alábbi nehéz gyereknevelési helyzetekben számíthatsz rám támogatásként:

  • „Hiszti”, kiborulás, sírás, dühkitörések, agresszív viselkedés kezelése
  • Beszoktatás a bölcsődébe, óvodába, iskolába
  • Alvási, evési, szobatisztaság körüli nehézségek (a fizikai okok kiszűrése után, kapcsolati vagy érzelmi elakadás esetén)
  • Félelem, szorongás
  • Nehéz életesemények, nagy változások feldolgozásának segítése
  • Szülő-gyerek együttműködési nehézségek
  • Testvérféltékenység
  • Konfliktusok a bölcsődében, óvodában, iskolában a gyerek-gyerek, felnőtt-gyerek vagy felnőtt-felnőtt között
  • Válás: hogyan támogassuk a gyerekünket, hogy ebben a nehéz átrendeződésben is legyen érzelmi biztonsága

Stresszkezelés és nehéz életesemények feldolgozása

Mindannyiunknak vannak feszültebb helyzetei, sőt, feszültebb időszakai. Van, amikor különösebb külső támogatás nélkül is át tudjuk őket vészelni, mert van elég eszközünk, energiatartalékunk. És van, amikor egyszerűen túl sok terhelés érkezik túl gyorsan, és a helyzet meghaladja a kapacitásainkat. A testünk automatikusan reagál vélt vagy valós fenyegetésekre, és az idegrendszerünk úgy próbálja elkerülni az érzékelt veszélyt, hogy igyekszik mielőbb azonosítani a helyzeteket. Csakhogy van, amikor ez oda vezet, hogy már pöccre ugrunk, vagy már előre tartunk attól, hogy egy helyzetben feszültek, idegesek, szomorúak leszünk. Mondjuk nyaraláskor, rokonlátogatáskor, a párunkkal való vitánál, a nemszeretem kollégával való megbeszéléskor, a gyerekünk esti rutinja közben, amikor nem akar megint fogat mosni. Érthető, korábbi tapasztalataink alapján próbálunk felkészülni.
Ilyenkor arra megy el az energiánk, hogy félünk attól, hogy majd ezek az érzések megjelennek, és azon agyalunk, mit mondunk az elképzelt jövőbeli helyzetben, hogyan reagálunk, hogyan védjük meg határainkat. Van, amikor konstruktív pár forgatókönyvet előrevetíteni, hogy ne feszülten kelljen kitalálni a mondatokat. Van, amikor pedig az segít, ha elismerjük a lehetőségét, hogy megjelenhetnek ezek az érzések, elismerjük jogosságukat, és keresünk olyan erőforrásokat, amelyekből energiát nyerhetünk – hogy több maradjon arra a helyzetre, amelyre készülünk. Van, amikor a szükséges plusz erőforrás egy támogató másik ember. Van, amikor én is lehetek ez a támogatás: elfogadó közegben testfókuszú technikákkal és hatékony kommunikációs eszközökkel támogatlak.

Van, amikor pedig olyan események történnek velünk, amelyek meghaladják az aktuális kapacitásunkat: túl korán, túl sok gyorsan történik valami vagy túl sok, ami történik. Előfordul, hogy az esemény hatására azt éljük meg: a minket ért sokkhatás megfagy az időben. Elvág bennünket saját magunktól és a világtól, ezáltal megbénítja azt a képességünket, hogy megéljük a jelen pillanatot és továbbléphessünk. Az eseményre emlékeztető ingerek hatására pedig újra és újra elborít bennünket a fenyegetettség érzése, mozgósodnak az ösztönös túlélési energiáink, de nem tudnak a felszínre törni.  Amikor váratlan és esetlegesen életveszélyes eseménnyel találkozunk, amelyre nincs ráhatásunk, utána még sokáig úgy érezhetjük, hogy minden próbálkozásunk ellenére képtelenek vagyunk hatékony választ adni. A Somatic Experiencing módszertana éppen abban segít, hogy:

  • fókuszáltan tudatosítsuk a testérzeteket és a hozzájuk kapcsolódott érzéseket, képeket
  • a tudatosítás révén mozgósítani tudjuk magunkban a helyreállító élettani akciókat,
  • levezethessük a megrekedt energiákat,
  • feloldjuk a szorongási mintázatokat,
  • megtanuljuk kiváltani az ellazulási reflexet,
  • kitörjünk a múltbeli esemény bénító fogságából.

Keress bizalommal!

A konzultációk online és személyesen is elérhetők! Írj, ha időpontot szeretnél, de akkor is, ha kérdésed van, vagy még bizonytalan vagy, én vagyok-e a megfelelő támogatás.