Sem szülőként, sem szakemberként nem tartom jó ötletnek a média és az okoseszközök démonizálását. Ugyanannyira mellé tudok állni azoknak a szülőknek, akik képernyőmentesen tartják a gyerekeik mindennapjait, mint azoknak, akik nagy szabadságot hagynak a gyereküknek a médiafogyasztást tekintve. Mi szülők vagyunk a családunk legkompetensebb szakértői, akik igyekeznek a tőlük telhető legjobban csinálni az online és offline életet, amelyek közt egyre kevésbé van éles határ. Azonban szeretnék írni egy jelenségről, ami érdekes lehet mindenkinek, akinek a gyereke olyan applikációkat használ, amelyek automatikusan ajánlanak, dobnak fel, indítanak el újabb tartalmakat, mint például a YouTube, a TikTok vagy a Spotify – még akkor is, ha szűrőprogrammal használja a gyerek az eszközt.
Szuper marketingfogás lenne olyan cikket írni, amelyben vadul ellenzek bizonyos tartalmakat és elmondom, pontosan milyen rossz hatással vannak a gyerekeinkre, és tökéletes megoldásokat ajánlhatnék vagy makulátlan példával járhatnék elöl. De ez hamis lenne. A médiában előforduló agresszív, átszexualizált vagy bántó, kirekesztő tartalmak csak egy a gyerekeinket érő rizikók között, és nem tudunk mindent megelőzni. Szülőként én is belefutok olyan tartalmakba, amelyeknél a tartalomfogyasztási szokásainkat felül kell vizsgálnunk, új kereteket alkotnunk, és van olyan is, ahol azt érzem, lehet lazítani. Egy biztos: folyamatos figyelmet és párbeszédet érdemel a téma, és ez elég sok energiát kíván. Ne bántsuk magunkat, ha nem volt energiánk olyan kereteket szabni, amelyekről utólag látjuk, jó lett volna. Mindig van lehetőség újratervezésre.
Mi alapján ajánlanak nekünk tartalmat a szórakoztató applikációk?
Nem tudományos igénnyel írom ezt a cikket, és nem is minden felületre igaz ez ugyanúgy, most leginkább a YouTube-bal, a TikTokkal és a Spotify-jal kapcsolatos tapasztalataimat osztom meg, és azokat az információkat, amelyeknek utánaolvastam. Az algoritmusok azon igyekeznek, hogy minél tovább maradjunk az adott felületen, vagyis ha megnéztünk egy videót, meghallgattunk egy számot, automatikusan ajánl és elindít egy következőt. Ezt nem címkézném sehogyan, hiszen ez a szolgáltató érdeke, természetes, hogy így rakták össze. Végső soron mi, felhasználók döntünk arról, mit és mennyi ideig nézünk, még akkor is, ha nem könnyítik meg a dolgunkat. A YouTube korábban a nagyobb nézettségű videókat dobta fel következőnek, aztán azokat, amelyeket arányosan a leghosszabb ideig néztek mások, ám az idők során igyekeztek még inkább személyre szabni a videóajánlásokat, a keresési előzmények alapján (a YouTube pedig a Google tulajdona), a korábban az adott felhasználó által végignézett videók alapján, az előzőleg keresett témákat és aktualitásokat is figyelembe véve, emellett kérdőíveken keresztül is gyűjtöttek adatokat a felhasználóktól.
- Tehát, ha megnézünk egy YouTube videót, az algoritmus próbál hasonló tartalmat ajánlani.
- Ha sokszor keresünk adott témákra, kulcsszavakra, nagyobb valószínűséggel fog ehhez mérten további videókat ajánlani, függetlenül a videó minőségétől.
Még mindig fontos a videókat feltöltőknek, hogy sokan lássák a tartalmaikat, hiszen a nézettség segíti őket abban, hogy nagyobb eséllyel akarjanak az ő videóik előtt hirdetni – ez egy pénzkereseti lehetőség.
Eddig mindebben semmi rossz nincs, csak könnyű abba a hitbe ringatni magunkat, hogyha megbeszéljük, milyen témákban kereshet és nézhetnek videókat a gyerekek, akik gyakran már óvodás korban is tudják önállóan kezelni a felületet, nem futunk bele olyan tartalmakba, amelyeket nem szeretnénk, hogy lásson.
Mennyire gyerekbarát a YouTube?
2017-ben nagyot ment egy 444 cikk azokról a felkavaró tartalmakról a YouTube-on, amelyek látszólag gyerekeknek szánt animációba csomagoltak, és sorra dobta fel ajánlásként ezeket a YouTube. Kaszabolós Peppa malac, gyerekeket rémisztgető és bebörtönző Mancs őrjárat, Elza a Jégvarázsból, aki lehúzza Pókembert a vécén – csak néhány azok közül, amelyeket feldob az algoritmus, ha rákeres az ember az ismert mesehősökre. Önmagában szerintem megint nem baj, hogy sokféle tartalom elérhető, inkább az a nehéz résen lenni így, hogy automatikusan elindítja a videókat egymás után.
A Guardian 2022-es cikke ebben az időben YouTube még csak programok és nem valódi emberek segítségével szűrte a tartalmakat, de épp a fent említett tartalmak miatt érkezett panaszokra válaszul felállítottak egy szakemberekből álló csapatot. Fontos lépés volt, szülőként mégsem dőlhetünk hátra. Persze emellett többféle beállítás is a rendelkezésünkre áll a YouTube-on belül, ha korlátozni akarjuk a gyerek által nézhető tartalmakat: beállíthatunk életkort, korlátozhatjuk a megtekinthető tartalmakat, letilthatjuk a keresési funkciót. Viszont jó tudni, hogy például nem biztos, hogy fennakadnak azok a videók az életkorok szerint beállított szűrőkön, amelyek inkább idősebb korosztálynak szólnak vagy amelyekben erőszakos jelenetek vannak, már csak azért sem, mert csatornákat nem tudunk letiltani.
A legtöbb nagy franchise, amely az ismert mesehősök animációit gyártja, nem tesz közzé túl sok ingyenes epizódot, erre vannak az on-demand platformok, ahol előfizetés ellenében nézhetjük őket. Ezért sikerül olyan jól betölteni ezt a piaci rést ügyes YouTube csatorna tulajdonosoknak, akik az ismert mesehősökhöz hasonló Disney, Lego és hasonló karakterekkel készítenek videókat, ehhez optimalizálják a videó leírásait és kulcsszavakat, hogy felhozza őket a YouTube keresője és felismerje az algoritmus. Igyekeznek új és új helyzetekbe rakni ezeket a karaktereket, igyekeznek újszerű, izgalmas, borzongató, szokatlan ötletekkel előállni a nagyobb nézettség reményében, így fordulhat elő, hogy:
- láncfűrész kerül Peppa kezébe,
- Marshall a Mancs őrjáratból az ágyhoz bilincsel egy gyereket, aki bepisil,
- vagy hogy Lego figurákkal forgatnak le akciófilmes, zombis, vírusos videókat, vagy ismert horrorfilm (Péntek 13, Fűrész, Chuckie, stb) vagy horronak címkézett videójáték (Granny, SCP, Scary Elevator, Huggy Wuggy) jeleneteket.
Ezek a videók még mindig fent vannak a YouTube-on, több tíz-, százezres vagy akár milliós megtekintéssel, és bármikor feldobhatja az algoritmus. Nem gondolom, hogy az segít, ha ijesztgetek vagy spekulálok, hogy vajon adekvát tartalom-e egy gyereknek, és ha igen, hány éves kortól. Ami segít, az az információ, ha mi szülők kapunk érzelmi támogatást, és tudunk egymással beszélgetni, hogy aztán a gyerekünk képernyős helyzeteiben jól tudjunk jelen lenni.
Mi van az erőszakos internetes tartalmakkal?
Az, hogy mi számít erőszakosnak, eléggé egyéni megítélés alá esik. Nem tudok univerzálisan, mindenki számára megfelelő irányelveket adni vagy egyértelműen állást foglalni, hol érdemes határt húzni, mert megint csak: mindenki a saját gyerekét ismeri a legjobban. Léteznek kutatások, amelyek szerint az erőszakos tartalmak érzéketlenné teszik a gyerekeket a bántó viselkedések iránt, valamint nagyobb eséllyel ítélik meg mások viselkedését ellenük irányulóknak, de megint csak nekünk kell mérlegelnünk, mikor áll elő ilyen helyzet. Látunk változást a gyerekünk viselkedésében? Milyen egyéb tényezők játszhatnak ebben szerepet? Megpróbálhatjuk újranézni a videókat az ő szemszögükből, vajon mit érthetnek ebből, mi az, ami tetszik ebben nekik? Melyik karakter bőrébe bújnának szívesen? Bennünk milyen gombokat nyomnak meg ezek a karakterek? Önmagában nem probléma, ha a gonoszt választják, mert elképzelhető, hogy ebben látják az erőt, vagy ezen a karakteren keresztül tudnak olyan érzéseket megélni, amelyeket nem éreznek jóváhagyottnak a környezet részéről. Pedig a kontroll, az autonómia teljesen természetes szükségletek, az én-erőnket segít érezni, ha hatással lehetünk a körülöttünk lévő dolgokra.
Pornó?
Már az alsósok közül is sokan ismerik a szót, esetleg tudják is, mit jelent. Mivel két kattintásra ingyen elérhető, ezért könnyű is hozzáférni. Ezen a részén tudnak segíteni a szűrőprogramok, de nem tudunk mindenhol mindig ott lenni. A szexuális nevelés, ha nem egy nagy beszélgetés, hanem folyamatos, nyitott, tabumentes párbeszéd a testünkről, hogyan nevezzük a nemi szerveinket, hogyan működnek, kinek mi a jó érzés, hogyan tudunk vigyázni egymásra – ez a valódi segítség a gyereknek, hogy navigálhasson az őket érő hatások között, és merjen nekünk ezekről beszélni
És mi van a TikTokkal?
A TikTok nagyon rövid videókat játszik le, egyiket a másik után. Felhasználóként bejelölhetjük, milyen témákban szeretnénk videókat nézni, de például a humoros témájú videóknál egyénileg, kulturálisan és életkorilag változó, hogy kinek mi fér bele az adott kategóriában, például ki mit tart humorosnak – belefér olyan, ami egy bizonyos embercsoporton gúnyolódik (cigányok, nők, melegek, zsidók, stb)? Emellett eléggé átszexualizált sok divat vagy tánc címke alatt futó vagy trendingelő zenéjű videó – nekünk kell megint csak döntést hoznunk, mi fér bele. Ugyanez vonatkozik a dalszövegekre, amelyeket már alsósok is énekelnek, mert a Spotify explicit tartalom szűrője vagy be van kapcsolva vagy nincs, és vagy bejelölte a dalt feltöltő, hogy explicit a dalszöveg vagy nem. Mindenesetre már alsósok is fújják, hogy „A gondolatom már a kokainon jár”/”Lada, soha sincsen baja, pattanjál be szuka, a váltóm egy bazooka”/”Kici kina vakcinától nem áll fel a farkam”. Ha már bejöttek ezek a tartalmak, érdemes inkább onnan indulni, mi az, ami megfogta a gyereket, megérteni, majd utána határt szabni.
Na és a videójátékok?
Vannak nagyon kiszámítható tartalmakkal működő, tematikus játékok, ahol könnyebb szűrni, akarjuk-e, hogy azzal játsszon a gyerekünk. És vannak olyanok, ahol pályától függ, milyen a tartalom, például a Roblox esetében, ahol rengeteg foglalkozást próbálhatunk ki, beilleszkedhetünk egy kisváros életébe, házat építhetünk, vagy területeket hódíthatunk meg, zombikat és egyéb természetfeletti lényeket ölhetünk meg. Érdemes együtt megnézni, kipróbálni, belehelyezkedni a gyerek szemszögébe: mi az, ami miatt ő örömöt talál az adott játékban. Ezután pedig ér felülvizsgálni a korábbi döntéseinket, legyen szó tiltásról vagy megengedésről.
Tehát hogyan védhetjük meg a gyerekeinket a nem nekik való médiatartalmaktól?
- Nincs bolondbiztos megoldás, előbb utóbb bele fogunk futni olyan tartalomba, amire azt gondoljuk, jobb volt az életünk enélkül. Bekúszhat egy-egy videó, dal, játék, karakter az óvodai, iskolai közösségből, nagyobb testvérektől, unokatestvérektől, családi barátoktól, és mi magunk is mellényúlhatunk a legnagyobb körültekintés mellett is. Igen, én is mellényúlok néha. Ilyenkor elmondom, hogy tévedtem, ezt nem tudtam, erre nem emlékeztem, ezt most nem nézzük/hallgatjuk tovább, és ha tiltakozik a gyerekem, akkor vele maradok, meghallgatom, és tartom ezt a határt.
- A koronavírus járvány sok családban előrébb hozott bizonyos médiafogyasztási szokásokat, például sok helyen az alsósok is csetelhetnek egymással, hiszen a járvány alatt így tudtak egymással kapcsolatot tartani. Érdemes ezt a helyzetet kihasználni arra, hogy segítsünk nekik abban, hogyan érdemes egymással beszélgetni cseten, mit érdemes egymásnak küldeni, és mi az, ami bántó lehet, miben más a rövid, szöveges-emojis üzenetváltás, mint az élő beszéd, mennyiféleképpen lehet egy üzenetet értelmezni. Ne féljünk a többi szülővel elkezdeni beszélgetni, melyek azok a keretek, amelyekben jónak tartjuk a gyerekeink online dolgait, és nyugodtan szóljunk, ha nekünk valami nem fér bele.
- Érdemes időről időre újra és újra átgondolni, vajon a családunkban a képernyőre vonatkozó tartalmak minket, a gyerekeinket szolgálják-e, érdemes-e lazítanunk vagy kicsit szorosabban odafigyelnünk, határokat szabnunk. Érdemes figyelnünk, hogyan reagál a megnézett tartalmakra, és ha a mi saját értékrendünkkel ellenkezik, amit látunk, nyugodtan mondjuk el, hogy nem értünk egyet. Lehet játszani arról, amit láttunk – hagyjuk, hadd irányítson a gyerek. Lehet beszélgetni játékhelyzeten kívül, hogyan oldhatnák meg máshogyan a szereplők a helyzetet. Azonban nem fontos minden egyes jelenetből tanulási helyzetet csinálni, lehet csak simán szórakozni is. Ha pedig úgy látjuk, felgyűltek a nehéz érzések a gyerekben, hallgassuk meg ítélkezés, minősítés, bagatellizálás nélkül, vagy birkózzunk, fogócskázzunk, párnacsatázzunk egy jót, és hagyjuk nyerni. A játékok, különösen a fizikai játékok, amelyek során követjük a gyerek kuncogását, élvezetét, és hagyjuk, hogy ők irányítsanak, remek feszültségoldók és kapcsolatépítők.
- Ha pedig a gyerekünk óvodai vagy iskolai közösségében terjednek olyan tartalmak, amelyekre azt érezzük, nincs rendben, hozzuk fel nyugodtan témaként egymásnak, de tartsuk szem előtt: mindenki a saját családjának a legjobb szakértője, ezért ítélkezés helyett érdemes a kíváncsiságunkat előtérbe helyeznünk. Így beszélgetni és összefogni is könnyebb lesz.