fbpx
Megkeresett egy édesanya, hogy ellenérzése van azzal kapcsolatban, hogy a gyereke ovistársa alvóállatként Huggy Wuggy-t visz be, és mit mondanék én erre. Első körben az jutott eszembe, hogy ha ez plüss tetszik valakinek, nyugodtan játsszon vele. Második gondolatom pedig az volt, hogy ha valaki már az online térből ismeri, vegyes érzései lehetnek, és innentől ez már nem csak egy plüssfigura, és elég összetett a helyzet.

Ki az a Huggy Wuggy?

Huggy Wuggy egy horror videójáték szereplője, aki egy elhagyatott játékboltban vadászik a játékosokra, és ha megtalálja, megöli őket. Ez nyilván nem megfelelő tartalom egy óvodás gyerek számára. Készült egy dal is, amiben a figura arról énekel, hogy megölel, ha megtalál téged, meg arról is, hogy az éles fogai halálosak. Ellentmondásos, egy gyerek számára főleg összezavaró lehet. De vajon a gyerek ismeri a plüss online személyiségét?
 
Ahogy a gyerekünk nő és közösségbe kerül, egyre többször fordulhat elő, hogy olyan online tartalmakkal is találkozni fog amik még nem neki valók. Ezt nem fogjuk tudni teljesen kikerülni. A leginkább megdöbbentő adat talán, hogy a gyerekek átlag 9-11 éves korban találkoznak pornóval. A kérdés, hogy mit kezdünk mi ezzel, felnőttek.

Mit tehetünk, ha olyan online tartalom kerül a gyerekünk látóterébe, ami bennünk nehéz érzéseket kelt?

 
A Kapcsolódó Nevelés és a többi módszer, amellyel dolgozom, abból indul ki, hogy mindenki a saját életének a legjobb szakértője, és érdemes azt a szemüveget feltenni, hogy nem csak mi, hanem a többiek is a tőlük telhető legtöbbet teszik, akkor is, ha mi nem úgy csinálnánk, ahogyan ők. (Ez nyilván nem vonatkozik azokra az esetekre, ahol bántalmazás, elhanyagolás, veszélyeztetés merül fel, de mondjuk utóbbival kapcsolatban sem mindig könnyű objektív megállapításokat tenni.) Amikor tudatosan megállítjuk magunkat az ítélkezésben, akkor több lehetőségünk nyílik a kapcsolódásra és a közös megoldások keresésére. Például nem biztos, hogy azonnal tudjuk, milyen a gyerekünknek, ha lát ilyet ilyen plüsst. Lehet számára ijesztő, vicces, izgalmas, csúnya, cuki, vagy csak egy plüssfigura, és ez valamennyire attól is függ, mennyit, milyen kontextusban, hogyan hallott róla.
 
Az első, amivel szerintem érdemes foglalkoznunk, hogy bennünk milyen érzéseket kelt ez a figura, és nekünk milyen érzés az, ha a gyerekünk találkozik vele. Ronda? Cuki? A saját értékeinkkel szembemegy? Vagy attól félünk, hogy kárt okoz a gyerekünkben? Bár egyre több tanulmány foglalkozik azzal, hogyan hatnak a különféle online tartalmak a gyerekekre, az esetek többségében nem fogunk tárgyilagosan kimért adatokat kapni arról, mi az, ami már kárt okoz, illetve hogyan függenek pontosan össze gyerekeink félelmei, szorongásai, viselkedése egyes online tartalmakkal. A döntés, hogy mit engedünk, nálunk van, bár ahogyan nő a gyerekünk, egyre kevésbé. Azonban tudunk tájékozódni, ami alapján döntéseket hozunk, és van, amiről hosszabb távon derül ki, mit hozott nekünk. A legnagyobb körültekintés mellett is elő fog fordulni, hogy azt érezzük: hopp, ezt benéztük, mégsem volt jó választás ez a film/videójáték/zene. Emellett vannak értékek, amelyek mellett fontosnak érezhetjük, hogy kiálljunk. Számomra például ilyen, hogy szót emelek, ha a női testet tárgyiasítva látom viszont, és ezt megteszem a gyerekem előtt is, óvodás korától fogva. Ez nem azt jelenti, hogy csípőből elítélem a meztelenséget vagy a szexuális tartalmakat, mert pornóból is van olyan – elismerem, sajnos túl kevés – , ami egyenlőként ábrázolja a feleket, ami a kölcsönös örömszerzést mutatja be, sőt, elenyésző kisebbségben, de van etikus pornó is, ahol a szereplők kiválasztása, részvétele, a forgatás körülményei méltányosak. Emellett egyetértek azzal, hogy maga a pornóipar és a pornóvideók túlnyomó többsége súlyosan problémás, mint ahogyan az is, hogy két kattintással, ingyen, szűretlenül elérhetők bárkinek.
Gyorsan új bekezdést is kezdek, mert ehhez képest a horror egy teljesen más kategória, és nehéz általánosan érvényes dolgokat mondani arról, hogy mi és hogyan lehet káros. Lehet, hogy átmeneti szorongást okoz, lehet, hogy semmit, lehet, hogy megmutatkozik a gyerekünk viselkedésében, ha valami ijesztőt lát, lehet, hogy nem. Ettől még nem lesz életkorilag adekvát gyerekkel horrort nézni.  Felnőttként is vannak, akik irtóznak a horrortól, másoknak viszont a horror tud értékes, szórakoztató, tartalmas és izgalmas lenni. 

Mit tehetünk a gyerekünk közösségét illetően?

Ha azt érezzük, hogy muszáj beszélnünk arról a többi szülővel és a pedagógussal, hogy egy ehhez hasonló figura egy gyerekcsoport látóterébe kerül, nem vagyunk paragépek, csak igyekszünk a tőlünk telhető legtöbbet adni a gyerekünknek. Ha szerintünk nem nagy ügy, még sosem hallottunk róla, és szerintünk semmi baj nincs vele, akkor sem vagyunk gondatlan szülők, egyszerűen érdemes nyitott füllel hallgatni azokat, akik számára ez aggodalmat okoz – és igaz ez minden más témára is, ami a gyerekünk közösségében felmerül. A lényeg, hogy saját érzéseinkről beszéljünk és kerüljük a másik minősítését, mert ez könnyen támadásként fog átmenni, ami elzárja a párbeszéd lehetőségét. Nem fogunk tudni egyből, mindenki számára jó megoldást találni, és lehet, hogy ott állunk meg a beszélgetésben, hogy látjuk, hol vannak a különbözőségeink, és igyekszünk ezt tiszteletben tartani. Mi, felnőttek kölcsönösen egymásra vagyunk utalva abban, hogyan alakítunk ki a gyerekünk számára egy jó közösséget, és ezért jó, ha vigyázunk egymásra. Ha tudunk úgy beszélgetni róla, hogy legközelebb senki ne érezze magát rosszul, ha felvet egy őt foglalkoztató témát, akkor ezt valódi sikernek nevezhetjük. Ha pedig a pedagógusokkal közösen tudnak ezek a beszélgetések megvalósulni, akkor erős és szerencsés szövetségünk van.