Amikor a szükségleteinken próbáljuk kifejezni, többféle kommunikációs eszköz áll a rendelkezésünkre. Persze a nulladik lépés az, hogy meg merjük, meg tudjuk fogalmazni azt, mire van szükségünk, mit szeretnénk.
Kérdés? Kérés? Határ?
- Van, hogy kérdést teszünk fel, amikor megfogalmazódik bennünk egy szükséglet: „Nem nyitjuk ki az ablakot kicsit?” Fontos, hogy a kérdésben nem biztos, hogy hallatszódik a szükségletünk a hallgató számára, ezért ne várjuk, hogy biztosan értse, ha van mögötte kódolt üzenet.
- Ha arról van szó, hogy az ablaknyitás nem egy ötlet, hanem valós szükségletünk, hogy friss levegő jöjjön be, érdemes lehet megfogalmazni kérés formájában: „Friss levegőre van szükségem, kérlek, kicsit nyissuk ki az ablakot”. Erre még mindig mondhatja azt a másik, hogy inkább ne, mert ő nagyon fázik vagy nem szereti a huzatot, de akár arra is lehetőség, hogy megbeszéljük, meddig maradjon nyitva az ablak, hogy ez elfogadható legyen mindenkinek.
A kérdésekre és kérésekre tehát lehet igennel vagy nemmel válaszolni, a határok pedig azt jelölik ki, mi mit fogunk csinálni egy adott helyzetben.
A határszabás az én viselkedésemről szól
Amikor nem konszenzusos döntés születik, hanem arra jutunk, hogy meg kell szabnunk egy határt, hogy képviselhessük magunkat, a megszabott határ nem a másik kontrollálásáról kell, hogy szóljon, hanem arról, hogy én mit fogok csinálni egy adott helyzetben. A határok a saját integritásunk megőrzésére, erőforrásaink védelmére szolgálnak. Amikor a gyerekünknek szabunk határt, az nem jelenti azt, hogy ne állítsam meg a bántó viselkedését, akár fizikailag – de ez az én viselkedésem, és nem várhatom el tőle, hogy egyetértsen velem.
Amikor felnőttekkel szabunk határt, akkor sem várjuk a beleegyezésüket, egyetértésüket.
Mégis ijesztő lehet határt húzni fontos kapcsolatainkban. Miért? Mert úgy is tűnhet, mintha a másikra vagy a kapcsolatra mondanánk nemet. Ezért is fontos tudatosítani magunkban, hogy határai mindenkinek vannak, és teljesen jogos időről időre megmutatni, hol is húzódnak.
Lehet, hogy ez egy óvatos kísérletezés lesz, és először azzal kezdünk, hogy megfogalmazzuk saját szükségleteinket, és figyeljük, milyen ez nekünk és hogyan reagál a környezetünk. Ahogy idővel megerősödünk abban, hogy nem dől össze a világ ettől, úgy haladhatunk a kérések és a határhúzás felé – és megtapasztalhatjuk, hogy a kapcsolat így is megmaradhat. Lehet, hogy nem konfliktusmentesen, de a kialakuló feszültségben is vannak eszközeink a párbeszédre.
Akkor is félek, mit veszítek, ha határt húzok!
Amikor nem konszenzusos, hanem egyoldalú döntés születik például egy megszabott határ formájában, az nem feltétlenül jelenti egy kapcsolat végét. Nyilván, ha nagyon sok egyoldalúan megszabott határ születik, akkor elborul az erőegyensúly és egyik vagy az összes résztvevőnek nem lesz kényelmes a kapcsolat. Van, amikor jó stratégia alkalmazkodni, és van, amikor fontos megfogalmazni a szükségleteinket és kiállni mellettük. Ha összeszorul a gyomrod vagy kényelmetlen erre gondolod, nem vagy egyedül. Ér megfogalmazni a szükségleteinket és a határainkat, és ér felvállalni az ezzel járó konfliktusokat. Ér kiállni a helyzetekből, ér alkalmazkodni és kikerülni néhányat – mert a legfontosabb, hogy jól tudjuk menedzselni a saját energiáinkat. És ér mindehhez támogatást kérni. Itt vagyok: flora@megbeszeljuk.hu