Nem tudjuk megvédeni mindentől a gyerekeinket, de tudunk nekik segíteni abban, hogy fel tudják mérni, mi alapján vállalnak rizikót. Kamaszkorukban igazán jól fog majd jönni ez a tudás.
Féltjük a gyerekeinket – okkal, sok valódi veszély van a világban. Mégsem azzal teszünk nekik jót, ha minden veszélytől megóvjuk, hanem azzal, ha abban támogatjuk őket, hogy paramétereket kaphassanak, hogy felmérhessék: bevállalnak-e egy rizikós helyzetet vagy sem.
Azért is van nehéz dolgunk, mert a világ sokat változott, amióta mi voltunk kiskamaszok, tehát csak korlátozottan tud referenciakánt szolgálni a mostani döntéseinkhez. Rendben van, ha bizonytalannak érezzük magunkat, időt bármikor kérhetünk, hogy átgondoljuk, mire mondunk igent vagy nemet. Az alábbiakban olvashatunk még pár fogódzót, amelyeket a konkrét helyzetekben bevethetünk.
Amit megtehetünk:
- Vegyünk egy levegőt, mielőtt nemet mondunk a gyerekünk egy – szerintünk rizikót hordozó – kérésére. Ez nem azt jelenti, hogy mindent szabad, lesznek olyan dolgok, amelyekre kategorikusan nemet mondunk. Hanem csak annyit, hogy gondoljuk át, miért mondunk nemet. Mert nekünk is nemet mondtak hasonlóra régen? Mert az első reakciónk a félelem? És mi a második? Mi van még a nemen túl, mint lehetőség?
- Nincsenek minden helyzetre érvényes tuti receptek, szóval szabad változtatni a döntésen, haa körülmények szerintünk indokolják. Pl. dönthetünk úgy, hogy részben igent mondunk egy helyzetre, amelyben mégis vállalhat a gyerekünk egy kis rizikót.
- Próbáljuk átérezni a gyerekünk helyzetét és kérdezzünk nyitottan: Miért fontos neki, amit szeretne? Hogyan lehet lépésekre bontani a dolgot? Honnan tud meggyőződni arról, hogy mi lehet jó következő lépés egy adott helyzetben? Mi lehet a legjobb és legrosszabb forgatókönyve a helyzetnek?
- Beszélgessünk arról a gyerekkel, mi hogyan tudunk szülőként a részesei lenni annak a rizikós helyzetnek, amelyre igent mondtunk: telefonon vagy fizikailag elérhetők vagyunk, stb.
- Utána hallgassuk meg kíváncsian, neki milyen volt a helyzet,és kérdezzünk továbbra is nyitottan: Milyen volt ahhoz, képest, amilyennek eltervezted? Melyik részét élvezted? Volt olyan rész, amikor féltél? Mi alapján döntöttél a következő lépésről? Volt-e olyan, amikor szerinted másképp is dönthettél volna? És az milyen lett volna?
- Megoszthatunk saját rizikóvállalós történeteket azokból az időkből, amikor annyi évesek voltunk, mint a gyerekünk – lehet pozitív vagy negatív kimenetű, de szóljon arról is, mi hogyan éreztük magunkat a történtek alatt, hogyan mérlegeltünk, mi az amit tudtunk, és mi az, amit nem tudtunk, a gyerekünket kérdezzük, mit gondol erről… és csak utána meséljük el, mi mit gondolunk róla annyi év távlatából.
És a legjobb, ha van másik felnőtt, akivel megoszthatjuk kételyeinket, dilemmáinkat, és ítélkezés helyett elfogadást kapunk, és azzal a bizalommal tekint ránk a másik, hogy feltételezi rólunk: meg fogjuk tudni oldani a helyzetet, kompetens szülők vagyunk.