Az Anyacsavart, amely egyéni coachingot, blogot és zárt, támogató csoportot takar kisgyerekes anyák számára, Paizs Dóra megoldásközpontú coach működteti, hatalmas energiával, éleslátással és profizmussal. Nagyon megtisztelőnek éreztem, amikor meghívott az áprilisi nyílt Anyacsavar klubjára, hogy azokról a sikeres megküzdési módokról beszélgessünk, amelyek átsegítenek bennünket azon a változáson, amit a legnagyobb ajándékként és az élet kiteljesedéseként emlegetnek, hiszen állítólag gyerekkel teljes az élet. Azt azért fontos hozzátenni, hogy ez mindig egyéni döntés, a saját életében mindenki maga a legkompetensebb. Arról meg pláne kevés szó esik, hogy mekkora erőket kell megmozgatni az egyensúlyban maradáshoz, és mennyire fontos, hogy legyen bátorságunk kialakítani a saját kereteinket az úgynevezett családdá válás során. Külön élmény volt, hogy a két másik meghívott vendég, Halmos Gábor coach, a Férfikör vezetője, valamint Széll Dávid pszichológus, az Apapara könyv és blog szerzője volt, így velük, valamint rengeteg nyitott résztvevővel beszélgethettünk arról, kinek mi vált be a legjobban.
Egy vidéki mediációs tréningről érkeztem az eseményre, így a vonaton volt időm három olyan téma köré csoportosítani pár olyan kérdést, amit a saját és a konfliktuskezelési tapasztalataim alapján érdemes átgondolni, illetve beszélni ezekről a társukkal, esetleg szüleinkkel, segítő szakemberrel.
- A családi mintáink és a gondolkodási sémáink borzasztó meghatározók. Amikor azt mondom, hogy „én majd biztos másképp csinálom, mint a szüleim” – gondoljuk végig, milyen is pontosan az a másképp és hogyan szeretném kivitelezni? Mik azok a családban gyökerező, hozott mechanizmusok, amik elsődlegesen bekapcsolnak egy-egy nehezebb helyzet során? Milyen elemei vannak a saját családi értékrendünknek? A társadalom-közbeszéd által jóváhagyott nevelési elvek mögött mik a valódi szükségletek a mi családunkban?
- A párból szülővé válás olyan mértékű átrendeződés, amelyre a legnagyobb erőfeszítéssel sem lehet felkészülni, legfeljebb beszélni róla, de azt nagyon fontos. A gyerekvállalás szükségszerű krízis. Az új viszonyok új helyzeteket teremtenek, amelyek mindaddig konfliktusokat fognak szülni, amíg a régi megoldási módszereinkkel közelítünk hozzájuk. Fontos, hogy közösen dolgozzuk ki azokat a kereteket, irányelveket, amelyek a legjobban szolgálnak bennünket. Emellett minden párkapcsolat dinamikus, nem lehet bebetonozni morálisan és társadalmilag jóváhagyott alapértékek és szerepek mentén. Kulcsfontosságú, hogy a változást közösen tudjuk megélni, az egyéni megélésekről pedig tudjunk beszélgetni. Érdemes megmutatnunk sérülékeny oldalunkat, hiszen ezáltal jobban bevonódunk a helyzetekbe érzelmileg, így teljesen jelen tudunk lenni bennük. Ha emellett tisztelettel és megértéssel fordulunk egymás felé, és képessé válunk a valódi érdekek és szükségletek szintjén kommunikálni, közösen elindíthatjuk a kívánt változásokat. Ezáltal érezhetjük, hogy van ráhatásunk az életünk alakulására, otthon tudunk benne lenni, a dolgok nem csak megtörténnek velünk. Ez a kompetencia-érzés tovább erősít bennünket abban, hogy képesek legyünk megőrizni integritásunkat a folyamatos változások közepette. Hasznos lehet elgondolkodni azon, hogy mennyire tudom megfogalmazni a saját igényeimet és szükségleteimet? Mennyire érzem azt, hogy jogom van kielégíteni őket? Mik a valódi közös érdekek, amelyek mentén szövetkezni tudunk? Mi az a változás, amit látni szeretnék, és mi ehhez mit tudunk hozzátenni?
- Amikor a szülőszerepekre gondolunk, elsődlegesen a fejünkben lévő sztereotípiák szólalnak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen egy jó szülő, mit csinál egy anya és egy apa, ami viszont gyakran nem áll összhangban a valósággal. Érdemes beszélgetni arról, hogy ezek a szerepek miben különböznek nálunk? Ezen kívül hogyan tudjuk biztosítani azt, hogy a megváltozott struktúra mindkét szülőt egyenlően bevonja? Ez különösen fontos a tervezhetőség szempontjából, hiszen nagyon lecsökken a töltődésre fordítható idő, viszont nagyon megszaporodnak a feladatok. Ezért amikor az időmenedzsmentről és munkamegosztásról beszélünk, fontos, hogy egyéni, rugalmas, belátható, tevékenységekre lebontott, pontos tervünk legyen, és meg tudjuk beszélni, mik mentén priorizáljunk.
További inspiráló gondolatok az eseményről az Anyacsavar blogon olvashatók.
Ami nekem személy szerint a legnagyobb tanulási folyamat volt, az az, ahogy a várandósság alatt előtérbe kerültek a saját gyerekkori élmények, saját születéssel kapcsolatos emlékek és történetek, amelyekkel sokat kellett dolgoznom. Először is, nagyon fontos volt megélni is kimondani, hogyan érzem magam ezekkel kapcsolatban, annál is inkább, mivel ezek nem vattacukorszerű nosztalgiák voltak, hanem sokszor nagyon kemény szorongások, kudarcok is. Sokat beszélgettünk arról a társammal, hogyan vagyunk azzal, ahogyan minket neveltek, és mi az, amit ebből tovább viszünk értékként, mi az, amin változtatni szeretnénk, illetve hogyan tudunk segítséget kérni a változáshoz.
Nekem nagyon sokat segített egy külső nézőpont a belső történeteim átírásában, amelyek erőt adnak ahhoz, hogy saját magamként lehessek jelen a mindennapjaimban.
A külső segítségre még mindig gyakran szégyenként, luxusként, felelősséghárításként tekintünk, holott sokkal inkább szól arról, hogy kezünkbe merjük venni az életünk irányítását, és rá merünk lépni a saját, még ki nem taposott utunkra.