Megnéztem a Hogyan szexeljünk című filmet, amelyben három fiatal brit tinilány elmegy Görögországba egy buliszigetre. A lányok abban egyeznek meg, hogy aki többször szexel, azé az egyetlen nagyágy az apartmanban. Egyikőjük különösen nagynak érzékeli a nyomást, mert ő még szűz. Nem szpoilerezek, hanem azt mondom inkább, miért fontos nekünk, szülőknek megnézni a filmet. Nálam azután kezdett el hatni, hogy véget ért, elindultak a gondolatok, amelyekből megosztok párat, a teljesség igénye nélkül.
- Bár nagy hangsúlyt fektetünk arra a #metoo óta, nagyon helyesen, hogy a beleegyezés akkor számít, ha explicit, a film megmutatja, hogy ez sokszor mégsem elég. Ott kell, hogy legyen, hogy folyamatos párbeszédben vagyunk magunkkal és a másikkal arról, mi esik jól. Mi szülők ezt tudjuk a mindennapokban segíteni azzal, ha minél inkább segítünk a gyerekeinknek visszairányítani a figyelmét a saját testének jelzéseire, hétköznapi helyzetekben, például:
„Anya, eleget ettem szerinted?”
„Nem tudom szívem, mit mond a gyomrod? Ha ránézel a tányérodra, kívánsz még valamit róla?”
- Megjelenik a támogató háttér: elfogadó és szerető anya egy hangüzenet erejéig, a barátnők ott maradnak egymással, ha valaki túl sokat iszik, kinylivánítják, hogy szeretik egymást, idegenektől is érkeznek kedves gesztusok, és mindezzel együtt csak a film végén tudja elmesélni a főszereplő, milyen volt neki az első szexuális élmény. Nincs rá tér, nincsenek rá szavak, vagy ha vannak, nehéz megfogalmazni ezt a komplex élményt, és hogy milyen magányossá válhatunk, amikor nem tudjuk a bennünk kavargó dolgokat megosztani. Jó, ha vannak a családban lehetőségeink arra, hogy akár a kis dolgokat is megosszuk egymással, a „milyen volt a napod” mellett lehet kisebb pillanatokra is rákérdezni, elmesélni, és fontos, hogy mi felnőttek is meg merjük osztani, ha a napunk során bizonytalannak, ingerültnek, magányosnak, meg nem értettnek éreztük magunkat, és azt is elmeséljük, mit tettünk, hogy jobb legyen.
- A film nem él olyan könnyű eszközökkel, mint hogy valaki kifejezetten durván bánna a másikkal, és a veszélyes helyzetekben is mázlijuk van a szereplőknek, nem esik senkinek olyan baja, ami primer módon lenne sokkoló a néző számára, és pont ebben van a film erőssége. Segít látni az árnyalatokat, az érzelmeket, a bizonytalanságokat, hogy pont emiatt kérdőjelezzük meg a kereteket, amelyeket egy helyzet kínál számunkra. A „mert így szoktuk” és a „hát, ilyen a világ” veszélyes mondatok. Megéri feszültséget és konfliktust felvállalni, ha nem érezzük okénak a kereteket, akkor is, ha ettől ufónak érezzük magunkat. Egy szülői közösségben igen is fontos, hogy párbeszéd induljon arról, milyen tartalmakat láthatnak a gyerekeink, ki mit gondol erről, osszuk meg egymással a tapasztalatainkat. Nem feltétlenül az a cél, hogy gyors megoldásokra jussunk, sokszor ez nem lehetséges, de elindul egy párbeszéd, már kapcsolatban vagyunk egymással, és ez kezdésnek szuper.
Hogyan tudom segíteni, hogy a gyerekem egészséges kapcsolatot alakíthasson ki a testével és meg tudja húzni a határait?
A szexuális nevelés nem egy nagy beszélgetés, hanem nagyon sokszor köze nincs a szex témájához. A mindennapokban figyelünk rá, hogy kapcsolatban legyünk saját magunkkal, merünk zavarban lenni, olvasunk a témában, időt kérünk, ha nem tudjuk jól megfogalmazni a választ, és keressük a párbeszéd lehetőségét a szülőtársakkal, a gyerek körüli fontos felnőttekkel.
Szexuális nevelés műhelymunkát pedig legközelebb szeptember 9-én tartok, 17:00-19:00 óra között, 0-6 éves korú gyerekek szüleinek, jelentkezni már lehet rá, nézd meg a részleteket az Események menüpontban!