fbpx

Az iskolakezdés mindenkinek kihívás. Egyrészt nehéz újra felvenni a ritmust, mind tanárként, diákként és szülőként. Másrészt, mivel a konfliktus természetes velejárója minden emberek közti interakciónak, az iskola, mint közvetlen társas környezet sem kivétel ez alól. A blogbejegyzés apropója egy olyan egy olyan üzenetet, amelyet a Megbeszéljük facebook oldalán kaptam:

Hogyan lehet jól kezelni az iskolai, gyerekek közt előforduló konfliktusokat? Ha bántják a gyerekemet, nekem van jogom beleavatkozni és elbeszélgetni a másik gyerekkel? A szülőkkel? A tanárral? Egyáltalán, mit tegyen a pedagógus? Mit tehet a szülő? Hogyan erősítjük a gyerekünket otthon a konfliktuskezelésre? Lehetséges, érdemes mediátor segitseget igenybe venni ilyenkor? Ha igen, hivatalos, vagy intézményileg támogatott módon? Esetleg önszervező jelleggel?

Minden eset egyedi, ezért nem fogok tudni olyan válaszokat adni, amelyek minden helyzetre érvényesek. Nézzük meg azonban az alapokat.

Az iskoláskor minden egyes szakasza nagyon érzékeny terület a gyerekek személyiségfejlődése szempontjából. Hiszen egyre nagyobb igényük van az önállóságra, hogy az őket érintő helyzetekben szavuk legyen, részt vehessenek a döntéshozatalban. Azonban sokszor nem rendelkeznek a megfelelő verbális eszközökkel ahhoz, hogy a nehezített kommunikációs helyzetekben, a konfliktusok feloldásában egyenrangú partnerként vehessenek részt.

Mint minden csoportban, így a diákok között is van egy optimális feszültségi szint, amely segíti a kommunikáció kibontakozását, a kapcsolatok kiépítését, az egymásra hatást a csoporton belül. Alapvető igényünk a másokhoz tartozás, ugyanakkor az elkülönülés szükséglete is. Egy csoportban a szerepek, értékrend, szabályok révén nemcsak a valahová tartozás szükséglete elégülhet ki, az is ugyanilyen fontos, hogy az egyén a csoporttársakkal való hasonlóság mellett tudja határozni és értékelni tudja önmagát. Ez a két ellentétes motiváció állandó hullámzást okoz a vágyakban és a viselkedésben. Feszültség, konfliktus akkor alakul ki, ha a hangsúly túlságosan eltolódik egyik vagy másik irányba. (A csoportdinamikáról bővebben itt.)

Felnőttként is gyakran szembesülhetünk azzal, hogy eszköztelenek vagyunk konfliktusainkban. Az iskolában nem tanítják meg, hogyan mondjuk el, mi bánt minket, anélkül, hogy a másikat hibáztatnánk. és hogy mire lenne szükségünk az adott helyzetben.

A mediáció és a resztoratív technikák segíthetnek a konfliktushelyzetekben, és a módszer egészét vagy elemeit érdemes lenne beemelni az iskola eszköztárába. A Bűnmegelőzési Tanács egyik célkitűzése, hogy minden iskolában legyen a pedagógusok között egy kiképzett mediátor. A megvalósulásig még hosszú az út, és nem csak az anyagi erőforrás és a képzések időigénye miatt, hanem azért is, mert ahhoz is külön idő és nyitottság kell, mire kialakul egy új módszer társadalmi, intézményi beágyazottsága. Léteznek iskolák, ahol a pedagógus mediátor mellett kortárs mediátorokat  is kiképeztek, akiket a diákok talán könnyebben elfogadnak egy konfliktushelyzetben. A Partners Hungary Alapítvány nemrégiben olyan Erasmus+ pályázaton nyert, amely során egy szolnoki iskolában megvalósítják azt a resztoratív (helyreállító) modellt, amely az Egyesült Államokban már jól működik. A program több éves lefolyása alatt komplett szakembergárda kíséri végig a pedagógusokat és a diákokat azon a folyamaton, amely során elsajátíthatják a resztoratív szemlélet alapjait, és bevonódnak a döntési folyamatokban. A bevonásra és részvételre épülő demokratikus módszerek abban segítenek, hogy az adott helyzetet valóban a magukénak érezzék a résztvevők, így köteleződnek el a közösen születő megoldások mellett hosszú távon.

Valljuk be, nem a részvételre és az együttműködésre szocializálódunk, inkább versengésre és a konfliktusok elkerülésre. Ha pedig megkerülhetetlen a konfliktus, gyakran nem hosszú távú megoldások születnek. Természetesen vannak szerencsés esetek. Például, ha a gyereket egy osztálytársa bántja, a szülő választhatja azt, hogy beszél a pedagógussal, és ha szerencséje van, akkor a pedagógus ismeri a partneri kommunikációt. Vagyis felismeri, hogy a hagyományos fegyelmezés mit sem ér, így ha a gyerekek közt újra konfliktushelyzetre kerül sor, nem ledorongolja a résztvevőket, hanem képes közeget teremteni egy valódi párbeszédhez. A szülő választhatja azt is, hogy beszél a másik gyerekkel, de ez esetben szerencsésebb, ha a kiegyensúlyozott helyzet érdekében jelen van a másik gyerek szülője, és a saját gyereke is. Még ezzel együtt is megvan a helyzetnek az a buktatója, hogy átcsúszik hibáztatásba és bűnbakkeresésbe, ultimátumokba, kék sarokban „azéngyerekem”, a pirosban „bezzegategyereked”.

Amíg nincs a Bűnmegelőzési Tanács ajánlása nem valósul meg, vagyis nincs az iskolának saját mediátora, (vagy olyan pedagógusa, aki felé mind a szülők, mind a gyerekek bizalommal fordulnak, mert hatékonyan végigvezeti a feleket a konfliktusmegoldási folyamaton), jó ötlet a külsős mediátor igénybe vétele is. A felkért szakember nem csak mediációs üléseket vezethet le már meglévő konfliktusokban, hanem olyan tréningeket is tarthat, amelyek a további konfliktusokat megelőzhetik, erőszakmentes kommunikáció, asszertivitás, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika témakörökben, mind a diákoknak, a tanároknak és a szülőknek. Hiszen a konfliktuskezelés tanulható. Amennyiben úgy gondolja, segíthetek ebben, forduljon hozzám bizalommal.