A szülői gondoskodás fontos módja az étkezés – érzelmi szinten is. Fontos része a szülői kompetencia-érzésünknek, ha azt érezzük, megfelelően tápláljuk a gyermekünket. Sokszor mindent megmozgatunk, ha azt érezzük, hogy valami nincs rendben a gyerekünk étkezése körül, olvasunk, kérdezünk, és az információkat próbáljuk a mi helyzetünkre vonatkoztatni. Mindez energiaigényes folyamat, rengeteg a mérlegelni való szempont.
Mi minden lehet a gyerekünk válogatóssága mögött?
Sokféle oka lehet, hogy a gyerekünk nem eszik szívesen vagy csak bizonyos ételeket fogyaszt. Elképzelhető, hogy csak egy átmeneti helyzettel állunk szemben, amit totyogó korban befolyásolnak idegrendszeri, mozgásfejlődési tényezők vagy a fogzás. Elképzelhető az is, hogy rossz élménye volt egy étellel vagy átmenetileg ráunt, esetleg maga az evés tűnik most unalmasnak, mert annyi felfedeznivaló és tennivaló van a világban. Az is előfordul, hogy egy nagyobb változással (költözés, kistesvér érkezése, bölcsőde, óvoda, iskolakezdés) jár együtt változás az étkezésben. vagy bármi más oka van annak, hogy az evéssel e a helyzet, de mondok pár dolgot, ami oldhatja a nehéz érzéseket mindkettőtökben. Előfordul, hogy a gyerekek az étkezésen keresztül gyakorolnak kontrollt, amivel azt szeretnék a környezetük tudtára adni, hogy több figyelemre, kapcsolódásra, biztonságérzésre lenne szükségük, és ezt az utat találják meg, mert az, hogy mit engedünk be a saját testünkbe az kizárólag a mi saját döntésünk. Ez nem csak azért lehet, mert a szülő nem elég odafigyelő, az élet egyszerűen hoz ilyen helyzeteket: a kistesó érkezése, az óvoda vagy bármilyen helyzet, ahol jobban kell alkalmazkodnia, mint azelőtt, ahol kevesebb egyéni figyelmet kaphat. Ez nem a szülők hibája, most ilyen a világ berendezkedése.
Vannak a többségtől eltérően behuzalozott idegrendszerű gyerekek is, akiknek kiemelten fontos, hogy számukra megfelelő legyen az étel színe, íze, textúrája, mert ha nem ilyennek észlelik, akkor egészen egyszerűen nem képesek megenni, hányingerük lehet vagy öklendezni kezdenek. Ez nem finnyásság, úgy lehet ezt a legegyszerűbben elképzelni, mintha az étel színének, ízének, állagának érzékelésük egy információs szupersztrádán haladna át az agyukig, és minden apróságot észrevesznek, ami eltér attól, amit biztonságosan befogadhatónak, kívánatosnak ítél meg a testük (folt van a banánon, más ízű a sültkrumpli, megpuhult a ropogós keksz, így már nem finom). Ha ilyen szenzoros érzékelési eltérést, esetleg nagyon erős undort tapasztalunk a gyerekünknél sokféle étel esetén, aggódunk, hogy nagyon egysíkú a táplálkozásuk, érdemes evésterápiában jártam gyógypedagógust vagy erre a területre szakosodott gyerekpszichológust felkeresni, aki segíthet a gyerek étkezésében is, és abban is, hogy el tudjuk választani esetlegesen tévesen rögzült szülői elvárásainkat a gyerek tényleges szükségleteitől (mennyit és mit egyen a gyerek – ne felejtsük, ez korszakonként eltérő, és a táplálkozástudomány is fejlődik, változik az, mi számít korszerű információnak).
Hogyan támogathatom a gyerekem étkezését otthon, gyereknevelési oldalról?
- Első lépésként szuper, ha komolyan vesszük a gyerekünk jelzéseit, és arra biztatjuk, ő is hallgasson a teste jelzéseire.
- Érdemes lehet kipróbálni, hogy ideiglenesen elvesszük a fókuszt arról, mit és mennyit kellene ennie a gyerekünknek.
Helyette kipróbálhatjuk, hogy az étkezésre elsősorban kapcsolódási lehetőségként tekintünk, emellett adunk választási lehetőséget, kontrollt a gyerekünk kezébe is. - Például lehessen közösen játszani éves közben – akár még az étellel is. A játékosság segít, hogy oldódjon a feszültség, a gyerekben és a szülőben is. Minden, ami nevetést hoz, az nektek dolgozik, mert a nevetésen keresztül rengeteg feszültség oldódik, és ha biztonságos, játékos környezetben dolgozhattok az evés témáján, az sok jó élményt hozhat nektek, valamint ezek által változásokat is. A játékok nem csak játékok, hanem a kapcsolatotokat erősítik, ha hagyjuk, hogy a gyerek vezessen minket – így mutatja meg, mi a fontos neki. A gyermeki lét alapvető megélése, hogy kicsik vagyunk, irányítanak minket, nem tudunk megcsinálni sok mindent, amit szeretnénk – ami természetes, hiszen a felnőttek dolga, hogy vigyázzanak a gyerekekre. Ugyanakkor a gyerekek ebből fakadó feszültségei akadályozhatják az együttműködést a szülőkkel, és ha fordítunk a szerepeken néha, és mi vagyunk az ügyetlenebbek, az az ő önbizalmukat és irántunk való bizalmukat erősíti. Például jól hallhatóan játékos hangon azt mondjuk: „Itt az ebédidő, hu de éhes vagyok, és most aztán jól belakmározunk!” És fogjuk az ételt, majd a fülünkhöz tesszük és csodálkozunk, hogy valami nem stimmel, színpaidasan bosszankodunk, hogy valami nem oké, és nagyon éhesek vagyunk már, valaki segítsen! Ilyenkor a gyerekek többsége veszi a lapot, hogy játék van. Ha nevet, élvezi, szuper, ha mi is, akkor meg extraszuper. De lehetünk azok is, akik az asztalnál fel-felpattannak és szaladnak egy kört a lakásban étkezés közben, és különböző tárgyakat kínálunk meg étellel (széket, növényt, stb) és színpadiasan sajnálkozunk, hogy megfőztük a jó kis kaját és senki nem kéri. Fontos, hogy ez utóbbit ne parodizálásként élje meg a gyerek, hanem felhívásként a kapcsolódásra. Vagy játszhatjuk azt, hogy félünk attól, ami a tányérunkon van, és semmi pénzért meg nem ennénk, mert „rémisztő ez a vajas kenyér, juj”, elbújunk az asztal alá, stb. Ha a gyerek beszáll, nekiáll minket tukmálni, netalán üldözni, és közben mosolyog, nevet, akkor jó úton haladunk. Tudom, hogy ez egy teljesen anarchista megközelítésnek tűnik elsőre, de pár perc ebből a játékból, és utána sokkal könnyebb türelmesnek maradni, hiszen lejött az erőharc és a kényszer a témáról, kapcsolódtunk, azt éljük meg, hogy jó együtt, és innen már könnyebb együttműködni. Például: „ez szuper játék volt, máskor is játsszunk ilyet! Most gyere, leülünk vacsorázni” vagy csak te ülsz le vacsorázni, és lehet, hogy melléd ül.
- Mi döntjük el, mi kerüljön az asztalra – legyen jolly joker étel is, amit nagy valószínűséggel szívesen eszik a gyerek, és ő választhassa meg, mit eszik. Hosszú távon azzal segítünk neki, ha arra biztatjuk: hallgasson a testére, mi és mennyi esik jól.
- Természetesen nem mindig tudják ezt a gyerekek, ilyenkor pedig ér határt szabni: “nem tudunk ma már több túrórudit/pudingot enni ma, kenyérr, alma, banán, joghurt, vaj és sonka van”. Ez valószínűleg ellenkezést, kiabálást, kiborulást szül, de ha együttérzőn vagyunk jelen fenyegetés és kontrollálás helyett, a gyerek megtapasztalhatja: az étkezés körüli feszültségeken túl lehet együtt jutni, és utána könnyebb megérezni az éhséget és a választási lehetőségeket is.Érdemes lehet játékosan közelíteni az étkezésekhez, anélkül, hogy bármilyen elvárásunk lenne azzal, hogy mennyit fog enni vagy hogy meg akarnánk tanítani a gyereknek valamit. Én arra biztatlak, hogy kísérletezz bátran, te ismered a legjobban a kisfiadat, és biztosan meg fogjátok találni az utat ebben a helyzetben.
Személyre szabott támogatást szeretnék – hogyan kaphatok?
A táplálkozásnak természetesen nem csak gyereknevelési oldala van, épp ezért közös konzultációt is vállalunk gyógypedagógus-evésterápiás és táplálkozástudományi szakértőtársaimmal, Karner Judittal, hogy komplex támogatást nyújtani egy összetett kérdésben, és adott esetben további szíkemberekhez is tovább tudunk irányítani benneteket. Keressetek bizalommal: flora@megbeszeljuk.hu